1. Képzési célok

a.) Testi nevelés
Az előző évekhez hasonlóan 2009-ben is számos sport rendezvényen, versenyeken vettünk részt.
Az úszás pozitív hatása a hétköznapi életben is megmutatkozik, megkönnyíti a mindennapi tevékenységeket, lehetőséget nyújt az integrációra, sikerélményt nyújt a mozgásukban többnyire diszharmóniát mutató értelmileg akadályozott gyermekeknek.
A sportág ezen ága azért is sikeres fiataljaink számára, mert a nagyobb korosztálynak az úszásra alkalmas létesítmények nagy számban találhatók a fővárosban.
- 2009.02.22-én Budapesten, a XIV. kerületi tanuszodában rendeztek versenyt a közép magyarországi régió fiataljainak számára. Iskolánkból 10 tanuló indult. A különböző versenyszámokban összesen 6 első, 8 második, és 10 harmadik helyezést értek el.
- 2009.12.06-án a FEBSZ szervezésében rendeztek úszóversenyt a Budapest XV. kerületi tanuszodában. Itt 12 tanulónk indult a különböző versenyszámokban. 8 gyerek első, 10 gyerek második, négyen pedig harmadik helyezést értek el.
- Az alapítvány székhelyén 2009.03.13-án evezős versenyt rendeztünk a dunaharaszti evezős klubtagok részvételével, ahol az evezési technikákat próbálhattuk ki.
Több hasonló szervezet bekapcsolódásával 2009.05.15-én az alapítvány székhelyén zsinórlabda bajnokságot, 2009.06.03-án pedig sportnapot rendeztünk
A fenti programok eredményeit alapítványunk a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola együttműködési megállapodás keretében pályázati forrással, a székhelyen lévő infrastruktúra igénybevételével tudta megszervezni, lebonyolítani.
Külső versenyek:
- Szár településen a MÉS-Parasport szervezésében 2009.05.09. megtartott sport napon 8 fővel többféle sportágban indultunk, helyezést nem értünk el.
- A Zánka-i sport találkozón 2009.09.25.-27-ig az erőemelés a zsinórlabda, a váltó és sportverseny, kerékpár versenyszámokban 10 fővel vettünk részt. Gyermekeink 8 arany, 5 ezüst, 5 bronz érmet hoztak haza.
- Egerben 2009.11.14-én „Kapkodd a lábad” sportvetélkedőn vettünk részt.
- Kiskunfélegyházán a 2009.04.25. úszás versenyen 8 tanuló vett részt, 2 tanuló első, 3 tanuló második és 2 tanuló harmadik helyezést ért el.

b.) Művészeti nevelés
művészeti és kulturális rendezvényeken történő részvételt, és azok megrendezését támogatta az alapítvány.
- Zánkán 2009.05.13-án és 2009.09.29-én a Kulturális Seregszemlén a zenekarunk első helyezett lett.
Az országos versenyek megrendezésére a MÉS-Parasport, a FEBSZ, illetve különböző civil és egyéb szervezetek jelenléte és segítsége nyújtott és nyújt lehetőséget. Minden olyan kezdeményezést, ahol találkozni tudunk hasonló fiatalokkal, örömmel fogadunk.
Belső:
Az ÖKO-napok keretében a "környezetvédelem a mindennapjainkban" témakörben bővítették ismereteiket az alapítványunk fiataljai. Ezeket a napokat előadások, bemutatók, házi versenyek színesítették.


2. Szabadidős programok

- kakaópartik
- nőnapi megemlékezés
- Tábor Bakonytamásiban, sport és művészeti programokkal
- szakköri tánccsoport támogatása
- napközis tábor nyári szünetben, különböző tevékenységgel: úszás,
kézművesség, kerékpározás, stb.
- táborozás Révfülöpön, különböző programokkal
- színház látogatás
- farsang
- húsvéti programok megrendezése
- nyugdíjas találkozó, melyre a fiatalok műsorral készültek
- Bükkfürdőn több csoportos kirándulás
- Balatonszemesi táborozás


3. Egészségvédő, egészségmegőrző programok

Bioptronlámpa kezelés, egészségügyi tanácsadás, előadások, szűrések szervezése, mentálhigiénés tanácsadás.
- Környezetvédelmi pályázatban foglaltak megvalósításához beszerzések
- Szülőklub pályázat
- Művészetterápiás foglalkozások
- Minden saját szervezésű programokba beépítve valamilyen szinten (egészséges
táplálkozás, mozgás, tapasztalatcsere lehetőségek)


4. Szociális segítségnyújtás a rászorulóknak

Az intézmény nyugdíjas pedagógusainak és dolgozóinak évente kétszeri vendéglátása.
A végzős szakképzős hallgatók évvégi búcsúztatójának megszervezése.


5. Szakmai szervező tevékenység

Kapcsolattartás az értelmileg akadályozott fiatalokat segítő szervezetekkel.
Regionális és országos fórumok rendezése.

 

< < <  Tevékenységek  2010. Tevékenységek  2008.  > > >